Lost in Translation

Kettővel ezelőtti bejegyzésben írtam arról, hogy azért szeretem ezt a munkát, mert nincsen helyhez kötve, és ha szabadúszóként csinálod, akkor főnököd sincsen. A határidőt viszont elmulasztottam megjegyezni. Bizonyos szempontból a határidő rosszabb mind egy főnök, ha elfogadod, akkor nincs mellébeszélés. Az üzleti élet alapvető szabálya, hogy a megfelelő szolgáltatást, a megfelelő minőségben, a megállapodás szerinti határidőre kell teljesíteni. Ez természetesen nem jelent még önmagában problémát, de az utóbbi időben az a benyomásom támadt, hogy egyre szűkebbek lesznek a határidők. Gondolom ahogy egyre több fordító lép be szolgáltatóként a piacra, a kínálati oldal szereplői az árak és a határidők leszorításával tudnak versenyelőnyhöz jutni. Az árakat bizonyos szint alá már nem lehet lenyomni, régebben volt rá példa, hogy szinte gépírás díjazással ajánlottak könyvfordítást. Az árverseny viszont szerintem zsákutca, és erre nagyon sokkan rájöttek már. Egyszer bevállalsz valami "jó" ügyfelet olcsón, mert kell a referencia, legközelebb pedig már ez a kiindulási ár. Akkor marad a határidővel versenyzés, mert akkor legalább a pénzednél maradsz. Kínálat van bőven, a megrendelő meg elvárja, hogy annyi idő alatt, amennyi még a szöveg elolvasására sem lenne elég, szállítsd le a fordításokat. Többször segítettem már ki az idegösszeomlás szélén álló kollégákat, és elég gyakran előfordul velem is, hogy éjszakázok egy-egy jobb projekten.
A fő problémát szerintem az jelenti, hogy a megrendelők nem mérik fel a fordítási munka erőforrás-igényét, és nem számolnak az ütemtervben a fordítás átfutási idejével. Aztán amikor már amúgy is a kritikus úton halad a projekt megvalósítása, eszükbe jut, hogy a fordítás is tegnapra kellett volna, de elfelejtették kiadni az alvállalkozónak. Ekkor jön a szokásos dobjuk szét tízfelé, mindenkinek füstöl a billentyűzet a kezei alatt, a végén majd összerakjuk, aztán jó lesz. Nem lesz jó. Következetlen a terminológia, elcsúszik a formázás, a dokumemtum-stílusok szétesnek, és ami a legrosszasbb, a megrendelő megkönnyebbül, és kialakul az a meggyőződése, hogy ezt máskor is meg lehet csinálni, ez az alapszolgáltatás része. Hiába köt ki minden fordító és iroda mindenféle általános vállalási határidőket, az igazán jól fizető és rendszeres munkák jellemzően mindig azok, ahol a kapacitáshatáraidat feszegetik.
Ez van. Próbálunk alkalmazkodni. Ha nem érné meg, gondolom nem csinálnánk ennyien. Meg kell tanulni tízujjasan vakon gépelni, eddigi legjobb beruházásaim közé tartozott a felirat nélküli Das Keyboard II, és a klasszikus felülspirálos gépírás tankönyv. Csak ajánlani tudom.