Lost in Translation

Délután, miután ezerrel izzadtam a fülkében, azon gondolkodtam, hogy miért nem tudatosítják itthon az előadókban azt, hogy ha egyszer már nemzetközi közönség előtt kell prezentálniuk valamit, akkor:

(1) Ha megvannak előre az előadás diái, akkor küldjék már el a rendezvény előtt a tolmácsoknak, mer’ oké, hogy én ezért kapom a nemkevés pénzt, de gondolom ők meg azért szeretnének előadni, mert az a céljuk, hogy a tartalom átmenjen, és ha nekem nincsenek meg előre a tényszerű és numerikus adatok, és a delikvens ezeket darálja, akkor eléggé sérül az átadott információ teljessége. És a külföldiek mindegyike napokkal előtte (még otthonról) átküldte az előadást. Nem hiszem, hogy a helyiek előző éjjel hegesztették volna össze tömör, csupán a lényegre koncentráló húszharminc oldalas cuccaikat. És ha mondjuk kinyomtatták volna, akkor a hallgatósággal szemben ülő előadói panelnek nem kellett volna fülhallgatóval a fején frenákpálos koreográfiával nyakat tekerni a grafikonok tanulmányozásához;

(2) Ha szólnak előre, hogy csúszás van, és fél órával rövidebb lesz az előadásokra fordítható idő, akkor ne azt csinálják már, hogy elkezdenek reppelni és powerpointban szkreccselnek a laptopon mint Grandmaster Flash, mert még a saját nyelvű hallgatóságuk sem fog érteni nullát sem, nemhogy mondjuk az, aki engem hallgat a fülhallgatón;

(3) Jófejség a magyar nyelvű moderátor részéről, hogy néha megszólal idegen nyelven, de ettől viszont mi kaptunk agyfaszt, mert amikor átváltott angolra, akkor a fülkében csatornát kellett váltani, mert a német tolmácsfülke rólunk relézett, azaz vette az angol szöveg magyar fordítását, és magyar közvetítő nyelvről dolgozott németre. Aztán amikor két mondat után visszaváltott magyarra, akkor megint lázas kapcsolónyomogatások után tudtuk csak folytatni.

(4) Sokan azt hiszik, hogyha elkezdenek rettenet hosszú kimerítő felsorolásokat előadni, illetve szakértelmüket közszemlére téve a minél rövidebb idő alatt minél több elbaszott terminus technicust lenyomni (természetesen a tolmács segédanyag nélkül próbálja követni) című performanszt adják elő, akkor a hallgatóság rángatózni kezd a mentálorgazmustól, és ők ezáltal nemzetközi szintű elismertségre tesznek szert. Ki kell hogy ábrándítsam őket, helyette az van, hogy a célnyelven befigyelnek a “satöbbi”, “további hasonló”, “egyéb” és más általános kifejezések.

(5) Abban a tévhitben élnek, hogy az előadás tulajdonképpen diavetítés írástudatlan arcoknak. Oké, szép ez a retró fíling, meg a vágyódás a tapétán megjelenő vinettu és más mesék után, de még ovis koromban sem szerettem az olyan diavetítést, ahol a mesélő minden diát úgy kezdett el felolvasni, hogy “ide az van írva……”.